Egy olyan eszközrendszeren dolgozunk, melynek segitségével mérhetõvé és "kézzelfoghatóvá" válik a tér minõsége, és polgárjogot nyer a hi-fi második médiuma: a tér, mely a berendezésekkel egyenértékû része lesz a zenehallgatásnak. A tér kifejezésen itt egyáltalán nem az akusztikai térre gondolunk (melynek felesleges bizonyitani a zenét meghatározó voltát), hanem magára a kiterjedésre, a három dimenzióra és ennek bonyolult, kacskaringós szerkezetére. Igen, bármennyire furcsán hangozzék is, a háromdimenziós tér nem valami sima, nagy, egyenletes üresség, hanem egy elképesztõen összetett, cizellált szövedék, melyet csupán azért érzékelünk egyenletesnek, mert magunk is részei vagyunk.
Nem kivánjuk ezen kijelentésünket bizonyitani, még csak filozofikus teóriaként kidolgozni sem. Ugyanis mindennek csak akkor lehetne értelme, ha mindennapi, magától értetõdõ (zenehallgatási) tapasztalattá válik. A tér szerkezete nem csupán észlelhetõ, hanem alakitható is. A mai civilizált technika alakitgatja is mindenféle formára anélkül, hogy tudomással birna a létezésérõl. Mindezzel nem kivánunk semmit demonstrálni, csupán a figyelmet kis mértékben a jövõ útjára irányitani, melyen szerény lehetõségeink és tehetségünk szerint haladunk mi magunk is.

Dankó Péter